OKM sportköre

És egy tartozásunk, az áprilisi Vivicitta eredményeink:

Míg Zoli Keszthelyen küzdött az elemekkel, Szilvi Pesten futott a trópusi időjárásban egy 36.58-as 7,5 km-t. Neki is elismerésünk :)

Ott voltunk, Zoli révén, íme a rövid "élmény"beszámoló:

"Célba értem (vagy támolyogtam) a Keszthely maratonon. Hülyén hangozhat, de a 4:15 körüli időmmel elégedett vagyok. Kegyetlen meleg volt, 18-20 körül már éreztem, csak annyi lehet a célom, hogy beérjek és ne legyek rosszul. Utólag örülök, hogy volt akaraterőm és nem adtam fel. Nem volt ilyen jellegű tapasztalatom eddig, most megszereztem :-(

Ennek ellenére klassz verseny, jó a hangulat, jó a szervezés, de a későbbiekben max. félmaratont vállalnék.

Lilla, elismerésem a tavalyi 3:30 körüli idődért, ez teljesen más műfaj, mint egy Budapest maraton."

Mi gratulálunk, mindenesetre.

Kicsit megkésve, de beszámolunk az év első többnaposáról is. Igaz, nem egy csapatban, de négy versenyzőtársunk is tiszteletét tette a tavaszi balatonkerülésen, s ha már ott voltak, egészen jó eredménnyel tették ezt.

Különösen a lányok (Judy, Szilvi, Zsófi), akik az utolsó napi etap előtt az előkelő harmadik helyen álltak a csapatversenyben. Végül "csak" a negyedik hely sikeredett, de igazán nem az elszántsággal vagy a lelkesedéssel volt a baj - egyszerűen gyorsabb volt az ellenfél.

Különbenis, a másik nagy sikert abszolválták a lányok: négyből négyszer értek be a fiúk (Veresúr csapata) előtt, bár ez természetesen a lovagiasság jele volt - az ellenfél szerint legalábbis.

A képeken Veresúr és Zsófi, egy fej-fej melletti küzdelemben, valamint a lánycsapat a befutó után - egyáltalán nem szomorúan...

Mindenkinek gratulálunk, és irigyeljük azokat akik júniusban még egy kört bevállalnak - ezúttal a másik irányba és szünet nélkül haladva...

Emlékszem, pár éve néhány elszánt futó hétvégi programja volt, most meg hatszázan voltunk... Hiába, ha valami ténylag jó, akkor jön a nép. Ha meg még ingyen is van, akkor úgy kell a lelkesedőket bottal szétkergetni :).

Hárman is Bécsben jártak a törzstagok közül, mindenki túlélte, Szilvinek ezúton is gratula az első maratonhoz :)

És az eredmények:

Ezúttal Szilvi képviselte a csapatot az idén szomorkásra sikeredett, hagyományosan a BéBu zárását jelentő eseményen.

Íme a beszámoló:

Szokásos cirkusszal (Honnan indul a futókat szállító busz Budakeszire?) kezdődött az amúgy is eléggé nyomott hangulatú, jól értesültek szerint politikai okokból lefújt Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratoni 5. napi nemzetközi félmaratonja.

Végül a Kós Károly sétányról ment két busz a rajthelyszínre, már 7.15-re oda is értünk. Gyors nevezés után magamhoz vettem a rajtszámot, alján letépős csíkkal, ami a chipet jelentette, ilyet még nem láttam. Aztán lődörgés a szinte üresen kongó tornaterem, aula, mosdó, kávéautomata négyszögben, eléggé hangulattalan volt ez így a korábban megszokotthoz képest, nem lévén csapatok, csak pár mindenre elszánt félmaratonista. Gyors kalóriareggeli, melegítő krém lábakra, cucc felpakolása a visszainduló buszra, néhány hossz bemelegítő futás, 9-kor rajt. Az első 5 km 32 perc lett, abban van ugye az emelkedő Budakeszin, itt már kezd is szétszakadni a mezőny, aztán 28 perc a következő ötös a Normafa környéki erdőkben, 26 perc a harmadik 5 km-es vágta a Déli pályaudvarig, és végül 35 perc a célig hátralévő 6 km. Frissítő állomások a szokásos helyeken vártak, alma, banán, nápolyi, keksz, víz, tea, izoital, teljesen rendben lévő. Az időjárás mondhatni tökéletes volt, se eső, se hideg, se meleg, ettől függetlenül két bajom mégiscsak támadt, az egyik, hogy nem lett melegem a krémtől, merthogy a lábam nem izzadt, ezért a krém nem kezdett működni, otthon bezzeg melegített a zuhany alatt, mint állat… A másik bajom a pár nappal korábban meghúzódott bokám volt, ezért a rakpartos-nagykörutas-andrássys szakasz enyhén sántikálósra sikeredett, estére be is dagadt szépen a bokám. Az eredményem nem a legfényesebb, de persze nem is gondoltam, hogy itt fogom megjavítani a legjobb félmaratonomat. Hát ennyi, érmet nem kaptunk, de talán korábban sem, ja, pólót azt igen, viszont a végén a Városligeti Sörsátorban adtak virslit a rajtszámért cserébe, ez kellemes meglepetés volt. Remélem, jövőre megint a régi lesz minden…

És az eredmény:

Nohát, ez is megvolt, hideg volt, esett, fújt de ez sem tudta elrettenteni hőseinket ;)

És meg is volt az eredménye a sok erőfeszítésnek:

Maraton:

30 km:

Váltók:

Szép volt jó volt, megúsztuk (a 14 fokos Dunát).

Méghozzá nem is egyen, hanem mindjárt hárman a futókörből, Judy, Béla és jómagam képviseltük a VB Age Group (amatőr) versenyében a voltOkm-es színeket, és mindannyian sikerrel vettük a nehézségeket...

Alább az eredmények:

És képek, ha valakit érdekel:

http://picasaweb.google.hu/vresh69/2010091112TriatlonVBBp 

És sokan. Talán még sose voltunk ennyien félmaratoni versenyen amióta létezik a klub, és mindenki a teljes távot akarta!  És nem csak akarta, le is futotta!

Karesznak külön gratulálunk az elsőhöz, Lillának meg a turbóbrutál időhöz, de persze a többiek előtt is le a kalappal.

Éljenéljen.

És a lista:

Ha vége a futószezonnak, akkor se csüggedünk!

E jelszó jegyében július végén Faddra, a magyar triatlonisták egyik hagyományos gyülekezőhelyére vezetett az út... 

Tóth Béla, Veres Gábor és Baranyai Judit mutatta meg tudását a különböző versenyszámokban, nem törődve sárral-széllel. Béla és Judit a sprinttávú triatlonban vitézkedett (utóbbi senior1-ben a harmadik helyen zárt!) - míg Veres Gábor az aquatlon OB-n maradt le néhány másodperccel az olimpiai ponszerző (6.) helyről. 

És az eredmények:

Sprint táv, triatlon: 

Aquatlon OB

Volt azért lehetőség nyáron is a futóversenyzésre, ha nem is sokan éltek közülünk a lehetőséggel. Aki viszont igen (Lilla) az igazán kitűnő eredményeket ért el, íme:

Gratulálunk!

 Szilvi beszámolója az eseményekről, olvassátok:

Kellemes péntek esti tésztaparty és halászlevezés, no meg egy kis gondűző borozgatás után szombat reggel Lilla nagyon fitt és friss volt, üde fiatalsága és ereje teljében neki is rontott a 10 órakor rajtoló első szakasznak. Mi a tavalyról már megismert kísérődugóban araszoltunk, és csak reménykedtünk, hogy az első váltópontig időben elérünk. Persze ezzel nem volt probléma, mert már kezdett némileg szakadozni a mezőny, és még frissíteni is tudtuk a dombokon kicsit kiszáradt versenyzőnket. Eztán Gergő eredt a mezőny nyomába a Nike-tól bérelt csukában, és derűsen lefutotta a maga szakaszát, térdfájásnak ezúttal semmi nyoma. Miközben jót palacsintáztunk egy útmenti csárdában, némi bűntudattal fűszerezve, hogy nem szurkolunk csapattársunknak, Zsófi már rótta a km-eket a Nemesgulács-Keszthely távolságon. Köhögése érthetetlen okokból a futás alatt nem jött elő, holott a nap minden órájában képes volt fuldoklással egybekötött köhögőrohamokkal zaklatni társait. 4-es számú versenyzőnk ebéd utáni álmosságra hivatkozva elfelejtette magára tenni rajtszámát, ez némi komplikációt okozott Zsófi befutásánál, aki épp halálán volt, és még le is kellett magáról szerelnie rajtszámát, hogy átadhassa Zolinak. Na ekkor jött a segítség, Zoli saját rajtszáma képében, plusz egy marék biztostű, osztán szegecselje magára, ahogy tudja. Tudta. A végtelen hosszú B.máriafürdő túlsó végén leváltottuk Zolit, és további végtelen hosszú üdülőfalukon nyargaltunk át Tamással. Ami emlékezetes marad számunkra, az Bogár Jani csúnya lealázása volt részünkről. Próbálta, próbálta az öreg tartani a tempót, de be kellett látnia, hogy a mi rendkívüli kondíciónkkal nem bír, és miután hosszasan látta a hátunkat maga előtt, úgy döntött, esélye sincs a jó eredményre, és Bogláron végképp feladta a küzdelmet. :)

Gergő jóvoltából kedves barátai vendégszeretetét, házát és kosztját élvezhettük szombat este, ahol több kiló flekken és több liter rosé(fröccs), némi házi meggypálinka és egy lábos tiramisu elfogyasztása után gyors, de rövid álomba merültünk. A földszinten elnyúló Zolit, Gergőt és Zsófit még egy másfél hónapos kiscica is szórakoztatta, hol nyalogatta őket, hol a hálózsákjukba bújt, ki tudja, mi célból… :)

Vasárnap viharos, esős és hideg reggelre virradtunk, Zoli jófej módon elfuvarozta Gergőt a 7 órai rajtra Boglárra, ahol szakadó esőben indult neki Gergő az első 20 km-nek. Zoli visszaérkezése és egy gyors reggeli után muszáj volt nekünk is indulni, éppen hogy odaértünk B.földvárra, Lilla váltására. Őt is elkapta kétszer fél órára egy zápor, ettől függetlenül mosolygósan és derűsen teljesítette a saját penzumát Siófokig. Ekkor Zoli iramodott neki, egyetlen mázlista versenyzőnk, akinek aznap nem volt része esős futásban. Nem sejtette, hogy milyen emelkedők várnak rá B.aliga környékén (mi tavalyról tudtuk…), csak bíztatni tudtuk, hogy cserébe viszont fantasztikus balatoni panorámában gyönyörködhet, sajnos nem dobta fel ez az ajánlat. Kenesén Zsófi hosszan vacillált: ujjatlanban fusson, felül egy rövid ujjúval, vagy ujjatlanban, felül hosszú ujjúban. Végül ez utóbbi mellett döntött, ami mint később kiderült, elhanyagolható tényező volt, a rövidesen bekövetkező felhőszakadásban a totális elázás jutott neki osztályrészül. Végül jött az utolsó, befutó szakasz, Tamás diktálta (volna) a tempót, ha bírtam volna. Nagyon nehezen teltek a km-ek, azt gondoltam, eltévedtünk, mert eltelt már több mint fél óra, és frissítőpontnak se híre, se hamva. Mikor elállt az eső, hirtelen nehéz lett a dzseki, az aszfaltból dőlt a párás meleg, a bemelegítőkrém csípett veszettül, és mikor megláttuk a tihanyi emelkedőt, rosszul is lettünk a látványtól… Ezek után fel sem néztem többet, csak szigorúan magam elé, ne is lássam, mi tornyosul előttem. A vége kb. 1 km tiszta sprint, legalább nem lihegősen ér be az ember a célba. Illetve érne be, ha nem keveredne épp akkor oda a helyi lokomotív turistajárat, ami megakadályozta az előre megkomponált befutó csapatképünk elkészültét L

Nekem így hirtelen ennyi a tömör beszámoló, persze lehetne még fűszerezni futóóra elhagyásával, „minden váltóhelyen kell dugni” beszólással (ez az idei ún. dugózásos időmérésre akart vonatkozni), rozmaringos csodakrémmel, stb. stb., a többiek még kiegészíthetik a maguk élményeivel.

HA ultrabalaton akkor ott a helyünk. Már második éve.

Idén minimális változás esett a csapaton, Lilla személyében új taggal erősödött a váltó, valamint az időjárás is változott némileg, miszerint még a tavalyinál is több eső bírt esni.

Meg is ázott mindenki, Zolinkat kivéve akinek a sors igazságot szolgáltatott a tavalyi bőrigázásért :))

A csapat egyébiránt hozta az elvárt eredményt, a középmezőnyben végezve, és begyűjtve pl. az NFÜ skalpját, valamint több tűzoltócsapatét – vagy hogy ne csak a közszolgálatot nézzük, lenyomtuk a spar-osokat is, ezzel bizonyítva hogy a versenyszférát se lehetetlen megtörni :)))

Remélhetően lesz majd személyes beszámoló, addigis pár kép meg az eredmény álljon itt...

 ÉS a hősök:

Gergő az esőben

Lilla csinosban

Szilvi* spakában és Tamás kabátban

(* és fújja a vuvuzelát keményen) 

Zoli zordan

és Zsófi esernyő nélkül....

(nem csoda hogy szedi a lábát)

Bazi meleg, tűző nap, de ezúttal nem maradt el. Ez volt tőmondatokban az idei maratonváltó, ahol jó szokásunkhoz híven két csapattal álltunk fel és jó szokásunkhoz híven halálba variáltuk a csapatokat – igaz, ezúttal mentségünkre szolgált hogy a szervezők is variáltak...

No és azért a lényeg, hogy végül mindkét csapatunk célba ért, ellentétben jó néhány futótársunkkal, merthogy az emberek hullottak mint az őszi legyek, mindenki körére  jutott szirénázó mentő, meg földön fekvőt ápoló rendezők – szerencsére mi csak futottunk és még hogy! Igaz, az eredményünk volt már jobb, viszont ilyen meleg tán még sose volt, ráadásul ilyen kis különbség se volt még talán a csapataink között (kevesebb mint egy perc).

És a krónika: Veresúr hozott egy kis előnyt a „bécsapatnak”, amit Tamás durván megfordított – innentől az „ácsapat” végig az élen trappolt, bár Kareszék a végén nagyon kapaszkodtak, mégis maradt az előnyből 45 másodperc. Éljenek a győztesek, és persze a másodikok is!!

A következő kihívás jövő hétvégén az ultrabalaton és a Velencei-tó úszás, kinek mi. Szurkoljatok!

Ja, a krónika kedvéért a csapatok:

Ja, és képek is lesznek majd eccer...

A fiúk biztos lumpoltak vagy otthon henyéltek a hétvégén – legalábbis versenyközelben nem jártak. Bezzeg a lányok! Csilla a Duna-parti futógálán ügyeskedett, míg Lilla Keszthelyen abszolválta élete első maratonját. Utóbbi éppen csak három órán kívül (3:31:48), kategóriájában elsőként, abszolútban másodikként szakította át a célszalagot.

GRATULÁLUNK, szép volt lányok!!!

Keszthelyi kilométerek – maraton (nők, abszolút)

A hétvégén igazi versenydömping volt, az ember csak kapkodta a fejét és gondolkodott: Hármashatár hegy, Margitsziget vagy Szekszárd felé vegye az irányt?

A klub "vizesei" a Margitszigetet választották, Idrányi Csilla és Veres Gábor is megküzdöttek a körbeúszás fogalmával ismerkedő sporttársakkal a medencében, a gigakátyúkkal a bringáspályán és a moszkítófelhőkkel a futás közben. Persze sikerrel, a célbaérés után pedig megérdemelten élvezhették a koranyári időt a Sportuszodában.

Az eredmények:

Veres Gábor 48'22" (F40: 20.)

Idrányi Csilla 1.16'51" (N: 26.)

Eddig a Szekszárd szóról jobbára a bor jutott eszünkbe, de mostantól a félmaraton, sőt az extrém-félmaraton kifejezés is betársulhat. Legalábbis akik vasárnap nekivágtak az 1. Borvidék félmaratonnak, sokáig emlékezni fognak rá.

A futhatatlan emelkedők, a kilátó kétszer, a futhatatlan lejtők. Ezek voltak a leggyakrabban emlegetett (szalonképes) jellemzők - a jó szervezés és gazdag befutócsomag mellett a hősök szájából elhangoztak.

De persze ez mind kevés volt hogy bátor leányainkat, Lillát és Zsófit elriassza, mindketten abszolválták a távot. Lilla 1.43 - mal a teljes női mezőnyben lett 4. , míg Zsófi 2.13-mal még mindig bőven a mezőny első felében végzett.

Az úgy volt, hogy az idei Tour de 3H-n még nem volt OKM futókör tag egyik győztes sem, ám azóta több dolgokra is fény lett derülve (például hogy a női győztes Rozsnyai Lilla az OKM-ben dolgozik) - ami végül abban kulminálódott, hogy leigazoltuk őt, éljen éljen (no és persze felhívnám a figyelmet a szakvezetés szerepére, úgyis mint a szenzációs igazolás végrehajtójára :))

Tehát most lett hirtelen egy újabb bajnokunk, örüljetek neki ti is.

(Magát megnevezni nem kívánó forrásunk szerint ez a kiváló sportember kacérkodik a gondolattal, hogy a nyári Ultrabalatonon már teljes jogú OKM futókörösként erősítse a csapatot - újabb jó hír)

Egy fél csapatnyi OKM futó mutatott valamit tudásából a tavaszi balatonkerülőn. Judy és Veresúr (valamint két lelkes társ) igyekezett minél gyorsabban abszolválni a távokat, ami jobbára sikerült is, a csapat végül a mezőny első felében végzett kategóriájában*.

A szép idő is megjött hálistennek, és vele a jó hangulat, hátszél, szembeszél, emelkedők és lejtők - valamint egy jó verseny.

*Huszadikon a negyvenvalahányból a férficsapatok mezőnyében - két lány két fiú felállásban

Szakonyi kartársnő és Judy nyitotta az ezévi OKM futókörös idényt, egy kis sárdagasztással a Hármashatár hegyen.

Komoly szintkülönbséget és még komolyabb talajviszonyokat kellett legyűrni, 10 kilométer (meg egy pici) elég is volt - de az legalább családostul sikerült (előbbinek egy futó férj, utóbbinak egy főszervező révén) :))

Gratulálunk és most már tényleg legyen tavasz!

Nagyon boldog karácsonyt és sportsikerekben (is) gazdag új évet mindenkinek!!!

Lassan közeleg a szezon vége de lelkes sporttársaink még felkerekedtek, hogy fussanak és bulizzanak egyet a Balatonnál. Két nap, három futás (14, 7, 21 km), egy táncos buli, napsütés, 15fok, Balaton.... mi kell ennél több?

Veres Gábor és Baranyai Judit képviselték színeinket, mindketten inkább az élvezetre mint a gyorsaságra helyezték a hangsúlyt, bár a második napi félmaraton végére belendültek azért...

Az eredmények:

A negyedik fordulóval végetért az idei versengés, kiosztódtak az idei díjak is. Idrányi Csilla egyenletes és megbízható teljesítménnyel, dacolva az esővel, sárral az összetett 2. helyén végzett, gratulálunk, nem volt messze a királynői cím se :))!!!

Részletes eredménylista a verseny honlapján, itt most a csak a dobogósok:

Férfiak:

1. Holluby András, 2. Záhonyi Lóránd, 3. Mészáros Zoltán

Nők:

1. Bakai Tímea, 2. Idrányi Csilla, 3. Kolmann Erika

Ezúttal csak lányaink gyűjtötték a kilométereket, Csilla és Szilvi is dacolt az időjárással és a helyszínváltás sem szegte kedvüket, ha Városliget hát Városliget, gondolták - és nemcsak elindultak, hanem célba is értek, mindketten bőven egyórán belül:

Ha Budapest maraton akkor az OKM futói is ott teremnek. Mondhatjuk, szép hagyomány, hogy évek óta futunk a legnagyobb hazai maratoni versenyen, és az utóbbi években rendre egyéni indulónk is van a váltóban érdekelt sporttársak mellett - ahogy idén is. Plusz idén két vasat a tűzben tartva Kassán is tiszteletünket tettük Európa legrégibb maratonján.

Kezdjük is ezzel, Veres Gábor szép időben de nem különösebben jó idővel (4.19)abszolválta a távot, míg Baranyai Judit a rajtig se jutott - ő már előtte való nap lebetegedett :(.

Budapesten eközben Szász Péter némi bizonytalanság (sérülés-nemsérülés) után végül lefutotta élete első maratonját (plusz elvitte a "váltóbotot" az első társig :)) - természetesen egyéni csúcs :)))) (3.55)

Váltóink pedig nagyot küzdöttek, míg végül a "fiúsabb" csapat udvariasan hagyta nyerni a "lányosabbat".

 És persze ne feledkezzünk meg Birtalan Liliről aki "másfelen" vállalta be a maratonkát... gratulálunk :))

Végül pedig maratonistáink beszámolói:

Szász Péter (a lelkes):

"Hát az úgy volt, hogy némi ifjúkori előzmények (akkoriban, 17-18 évesen 6:40-et tudtam 2000 méteren, egyéb viszonyítási pont nincs), majd néhány későbbi elvetélt nekirugaszkodás után, mintegy bő másfél évvel ezelőtt újra futkározni kezdtem. Ja és azelőtt kb. 4 hónappal megjavították a szétfocizott jobb térdemet, tettek bele egy új keresztszalagot. Először mackóalsóban, a szintúton kocogtam oda és vissza, összesen kb. 7 km-t. Sok volt, de innen nem volt nehéz fejlődni. Azon a nyáron (tavaly) Andival eljutottam Chamonix-ba, ahol elindultam első "versenyemen". Ez 23 km terepfutás volt, ahol a cél viccesen 1000 méterrel a rajt fölött helyezkedett el. Teljesen kimerülve értem be, de megcsináltam. Andi másnap nevetve (szokás szerint) dobogóra futott (szokás szerint) a maratonon. Még ugyanazon a nyáron részt vettünk egy másik francia hegyi futáson, a távok és az eredmények hasonlóak voltak. Ősszel nekimentem a Nike félmaratonnak és egy másodperccel a tervezett időn belül teljesítettem (1:44:59), majd ezt az időt a Balaton Maraton másnapján kb. 2 perccel megjavítottam. Jól látható, hogy a futókarrierem meredeken ívelt fölfelé. Közben fájt kicsit itt és ott, de hát szokni kell és különben sem vagyok már 20 éves - gondoltam.
Az idei évnek úgy vágtam neki, hogy nem volt különösebb tervem. Kinéztem a Mátrabérc valamelyik rövidebb távját és a Kékest, plusz a távolból szemeztem az őszi maratonnal. Tél végén, tavasz elején ilyen-olyan sérülésekkel küzdöttem, ezért a Múzslát még botokkal is alig bírtam megcsinálni. Na jó, ez kicsit túlzás, de a tervtől messze elmaradtam, igaz, közben kb. nyolcszor fordul ki a rossz bokám. Aztán a vértesi erdei félmaraton egész tűrhetően sikerült (1:45:44), a Kékes szintén (1:04:08) majd jött a nyár és a sárkányrepülés és a futás kicsit háttérbe szorult, de erre számítottam, ennek megfelelően az augusztust és a szeptembert terveztem a futásnak és a maratonnak szentelni. A terv első fele jól is sikerült, a félmaratonon 6 percet javítottam (1:36:59), titokban már láttam a 3:30-at a maraton céljában az órán, aztán jött a feketeleves. A félmaratonon az aszfalt kicsit megüthette a térdemet, erőst befeszült, aztán úgy is maradt. Ennek ellenére 4 nappal a verseny után már próbálgattam a futómozgást a szigeten, sőt rá 3 nappal nekiugrottam egy 35 km-es tesztfutásnak. Fáradtan, éjszakai horgászás után, okosan... Az első méterek sem estek jól, az utolsó 2 körben pedig kifejezetten szenvedtem, csak azért futottam végig, hogy a teljesítés meglegyen, ilyen sok km-t addig még nem futottam. Pszihés győzelmet tehát arattam, csakhogy a még mindig érzékenykedő bal térdem öntudatlan kímélete okán csámpásan haladtam, különösen a végén. Ennek az lett az eredménye, hogy elkezdett fájni a jobb csípőm. 3 héttel a maraton előtt. Na, ilyenkor hogyan legyen? Megpróbáltam kombinálni a futást a pihenéssel, lett is az utolsó 3 hétben összesen 4 futásból szűk 46 km-em, szóval alaposan rápihentem. 3 nappal a verseny előtt tesztfutottam egyet. Fájt. Másnap reggel elmentem a csodadokihoz, megtekergetett, mutatott pár mozdulatot és azt mondta, hogy nincs nagy baj, de inkább máskor fussak maratont. Ekkorra már visszamondtam az egyéni maratonos nevezésemet, de váltóban első ember voltam, így pislákolt még a reménysugár, hogy ha a váltásnál valamilyen csoda folytán jól vagyok, akkor talán továbbfutok. Pénteken még elmentem a szuper masszőrhöz kicsit jajgatni meg röhögni. Végül eljött a vasárnap reggel és a csípőm még mindig jelezte, hogy van. A maratonra 10% esélyt adtam. Andi már korábban kitalálta, hogy nekem fog nyulazni. Ez a terv úgy módosult, hogy együtt futunk a váltásig 5:00 körüli tempóban aztán meglátjuk; ha esetleg(!) nem állok ki, akkor 3:45 körüli a célidő.
Bemelegítettem, semmi izgalom.
Elindultunk, semmi izgalom, helyette jókedv, a csípőm változatlan vagy talán kicsit jobb.
Haladtunk, könnyedén, valamivel 5 percen belüli tempóban. Andi egyedül érezhetően jobban ment volna, egy lépéssel mindig előttem járt, de amikor mondtam neki, hogy nyugodtan mehet, esze ágában sem volt. 5-6 km-nél már azt mondtam, hogy 30% az esélyem. Ekkor találkoztunk először Saci nénivel: "de jó pasik!"
Aztán jött a váltópont (12 km) és én azt tapasztaltam, hogy semmit nem romlott a helyzet.
Váltottam, megkaptam a gélemet.
Továbbmentünk!!!...
A tempó továbbra is 5 perc körüli volt, de picit már lassultunk. 15 km körül kezdtem fáradtságot észlelni, mondtam is, hogy már nem a csípőmtől tartok, hanem a kalapácsostól. 20 körül mentek el mellettünk a 3:30-as iramfutók, eszem ágában sem volt velük tartani. Ekkor már sejtettem, hogy a végét nem fogom nagyon szeretni. A félmaraton még egész tűrhető lett, kb. 1:48, aztán folytatódott a lassulás, a lábaim kövesedtek megfele és egyre kevesebbet beszéltem. Andi cikázott, ha ismerőst látott, vidáman kiabált neki, önkéntelenül a saját tempójában futott pár másodpercig, aztán megvárt. Vagy kiszaladt hozzájuk beszélgetni, majd utánam futott. Misi néha megjelent bicajjal, mindenfélét kínálgatott és azt mondta: "hopp-hopp". Biztos viccnek szánta, de nem bírtam röhögni, legalábbis kifelé nem. Próbáltam valami bekattant, módosult tudatállapotba kerülni, de nem sikerült. Helyette egyszer azon gondolkodtam, hogy talán jobb lenne hányni kicsit, aztán megláttam egy tojtojt és másfajta inger is megkörnyékezett, de haladtam tovább, mint egy bezárásra ítélt mellékvonalon a BzMot. Kb 30-tól kicsit összemosódtak az események, a kalapácsos ott settenkedett, megpróbált eltalálni, de melléütött. Egy néző beszólt valakinek, hogy még a 4:00-ások sem mentek el. Még szép! De ezek szerint mindjárt itt lesznek!? 35 körül megmértem egy km-t, 6:30... Mondtam Andinak, hogy 3:55 körül lesz a vége (ha fejre nem állok közben - gondoltam). Már minden frissítőnél sokat ittam és öntöttem a fejemre, a cica pedig elvitte a hangomat. A Nyugati felüljárón megint ott drukkolt Saci néni, ettől kicsit megvidámodtam, kb. 5 másodpercig. Azt hiszem, tovább már nem lassultam, nem nagyon volt hova. Egyre többen gyalogoltak előttem, őket simán megelőztem. A járdaszegélyeket elegánsan kikerültem, felmászni nem bírtam volna rájuk. A repülő fázist száműztem a mozgásomból, talán egy távgyalógló versenyből sem zártak volna ki (esetleg szintidő túllépésért). Misi későbbi, valószínűleg jóindulatúan túlzó leírása szerint "Peti kicsit már kacsázva rakta a lábait". Nem tudom, ki rakta a lábaimat, szerintem nem én. Ha Andi nincs ott, lehet, hogy belegyalogoltam volna és akkor talán nem tudom újraindítani a rendszert, így is közel volt a lefagyáshoz. Végül jött a ligetben az odavissza, előre tudtam, hogy ez szemét lesz, ezért nem volt meglepetés. A hajrá elmaradt, gondoltam, ha már nincs rendes rajtszámom, csak váltós, legalább egy eséssel nem kéne felhívni a figyelmet magamra.
És akkor végre beértem. 3:54:56.
A battery teljesen lemerült. Nem nagyon éreztem semmit, csak hogy ki akar jönni a könnyem, de megembereltem magam. Kis pihenő után engem is meglepett, hogy még mindig tudok járni. Lehet, hogy nem futottam ki magam? Aztán Krisztián (a masszőr) megvizsgálta a lábamat és kijelentette, hogy szimuláns vagyok, nincs is semmi bajom. Utána csak ültünk, ettünk, ittunk, hallgattam a hülyeséget (Molnár Zoli, Végh Attila), néztem az utánam bejövőket és arra gondoltam, hogy nekik még nehezebb volt. Aztán arra, hogy nem kell menni Firenzébe maratont futni. Aztán arra, hogy ezt az időt könnyű lesz megdönteni...
Aztán megköszöntem Andinak a segítséget - ezzel kellett volna kezdenem, de hát én egy önző alak vagyok. Azért most is, még egyszer köszönöm és másoknak is, akiknek része volt ebben az egészben, akár olvassák, akár nem.

Most másnap este van. Nem fáj semmim, csak egy kis izomlázat érzek. Szerdán vagy csütörtökön futást tervezek. Aztán még sok másik futást. Maratont is. Igaza lehetett Zatopeknek: a hal úszik, a madár repül, az ember fut. (És repül is, de az már egy másik történet.)

Hej! "

Veres Gábor (a kevésbélelkes):

"